A Kételkedés Krizokolla Sivataga

Ahol a bizalom oázisai elapadnak, ott terül el a Kételkedés krizokolla sivataga. Nincsenek árnyékot adó fák, csupán a horizonton vibráló délibábok, melyek az igazság torz tükörképeit vetítik elénk. Érzem a forró homokot a lábam alatt, ahogy az elmémben kavarognak a kérdések: "Vajon jó úton járok? Elég jó vagyok? Mit hoz a holnap?" A Skorpió jegyének mélyére nézek, ahol a kétségek fullánkjai a legélesebbek.

Egy régi történet jut eszembe egy karavánról, mely elveszett a sivatagban. A vezetőjük, egy bölcs öregember, azt mondta: "A kétség olyan, mint a mérges eső. Ha hagyjuk, hogy elárasszon minket, elpusztít mindent, ami bennünk él. De ha a szívünket használjuk iránytűként, még a legzordabb tájon is megtaláljuk az utat."

Megállok, és becsukom a szemem. A szívemben érzem az iránytűt. Nem a válaszok tökéletes bizonyosságát adja, hanem a következő lépéshez szükséges erőt. Tudom, hogy a Kételkedés sivataga nem tart örökké. Amikor a szívemre hallgatok, az oázisok újra virágba borulnak, és a bizalom forrása ismét táplálja a lelkemet.