A Kételkedés Labradorit Ködfátyla

A kételkedés finom, hűvös fátyolként ereszkedik az elmére. Mint a labradorit, amely szürke alapjában rejti a szivárvány ígéretét, a kétely is magában hordozza a mélyebb megértés lehetőségét. Nem ellenség, hanem inkább egy jelzőlámpa, mely arra figyelmeztet, hogy valami nincs a helyén. Talán egy régi hiedelem, egy félelem, ami mélyen gyökerezik bennünk.

Emlékszem, egy régi ösvényen sétáltam, sűrű ködbe burkolózva. Minden lépésem bizonytalan volt, a köd eltakarta a tájat, elnyelte a hangokat. Kételkedni kezdtem abban, hogy jó úton járok-e, hogy egyáltalán van-e értelme továbbmenni. Megálltam, becsuktam a szemem, és a köd ellenére megpróbáltam a belső iránytűmre hallgatni. Halk szellőként éreztem a szívem suttogását, ami azt súgta: "Bízz, és haladj tovább."

A kétely nem a hit hiánya, hanem a hit próbája. A labradorit ködfátyla nem a sötétség jelképe, hanem az átalakulásé. Ha a kétely árnyékában is meg tudjuk őrizni a szívünk fényét, akkor a szivárvány teljes pompájában tárul fel előttünk. A lényeg, hogy ne ragadjunk le a bizonytalanságban, hanem használjuk azt arra, hogy mélyebbre ássunk magunkban, és megtaláljuk a bennünk rejlő igazságot. A kérdések feltevése néha fontosabb, mint a válaszok birtoklása. A kétely pedig az ajtó, mely a kérdésekhez vezet.