A Kételkedés Obszidián Barlangjai

Tudod, néha olyan érzésem van, mintha egy hatalmas, sötét barlangrendszer mélyén bolyonganék. Az Obszidián Barlangjaiban. A falak tükörként verik vissza a bennem lakozó kételyeket, a suttogásokat, amik azt mondják: "Nem vagy elég jó. Nem érdemled meg. El fogsz bukni." Ezek a barlangok ott húzódnak mindannyiunk lelkében, és bármikor leereszkedhetünk oda, ha a félelem és a bizonytalanság gyökeret ver bennünk.

Én is jártam ott nemrég. Egy új projekt, egy új álom lebegett előttem, de ahogy közeledtem, a barlangok kapui kitárultak. A kétely hangja felerősödött. Éreztem, ahogy a bátorságom elszivárog, mintha valaki lassan leeresztené a vizet egy kádból. Aztán eszembe jutott egy régi tanítás: a sötétség nem győzhető le sötétséggel, csak fénnyel. Nem ostorozhatom magam a kételyeim miatt, mert azok is az én részem. Ehelyett fel kellett gyújtanom egy apró gyertyát odalent. A gyertya a hit volt. A hit abban, hogy képes vagyok rá, hogy megérdemlem, hogy nem kell tökéletesnek lennem ahhoz, hogy értékes legyek.

A gyertya fénye lassan átütött a sötétségen, megmutatta a barlangok rejtett zugait, a félelmeim valódi arcát. Nem voltak olyan félelmetesek, mint hittem. Inkább csak elveszett, sérült részei voltak a lelkemnek, amik szeretetre és elfogadásra vágytak. Ahogy egyre több fényt gyújtottam – a hála, a szeretet, az önelfogadás apró gyertyáit –, a barlangok falai lassan olvadni kezdtek. Az obszidián átalakult valami lágyabbá, valami melegebbé.

És tudod, rájöttem valamire. Az Obszidián Barlangjai nem eltüntetendő helyek. Ők a lelkünk őrzői, a kapuk, amik a mélyebb önismerethez vezetnek. Csak arra vár