A Kételkedés Ólom Madarai

Mindannyiunk lelkében ott rejtőznek a kételkedés ólom madarai. Nehéz szárnycsapásaikkal elhomályosítják a reményt, s a szívünkben fészkelve kétségeket költenek. Egy régi legenda szerint, ezek a madarak akkor kelnek életre, amikor elfelejtjük a belső iránytűnket, amikor a külvilág zajai elnyomják a lélek halk szavát.

Egy napon, egy fiatal asztrológus, Elara, eltévedt a saját számításai útvesztőjében. A csillagok állása helyett a mások véleményére figyelt, a belső intuíció helyett a külső elvárásoknak akart megfelelni. Ekkor repültek rá a kételkedés madarai. Késleltették minden lépését, suttogtak a fülébe alkalmatlanságáról, arról, hogy nem elég jó, hogy téved. Elara napjai szürkékké váltak, munkája örömtelenné.

Egy éjszaka, álmot látott. Egy idős nő állt előtte, arcán bölcs mosollyal. "Elfelejtetted a csillagok valódi nyelvét" - mondta az idős nő. "Az nem az a nyelv, amit könyvekből tanulsz, hanem az, amit a szíved diktál." Elara felébredt, s rájött, hogy az idős nő nem más, mint saját belső bölcsessége.

Másnap leült a csillagtérkép fölé, s elengedte a félelmet és a kétséget. Nem a mások által diktált szabályokat követte, hanem a saját intuícióját. Lassan, de biztosan, a kételkedés ólom madarai elhallgattak, majd elrepültek. Helyüket könnyedebb, reményteli gondolatok vették át. Elara újra meglelte a csillagokban rejlő igazságot, s visszanyerte elveszettnek hitt önbizalmát. Megtanulta, hogy a kételkedés madarai csak akkor tudnak ártani, ha tápláljuk őket félelemmel és bizalmatlansággal. Ha viszont hallgatunk a szívünk szavára, s hiszünk a saját belső erőnkben, akkor a madarak elrepülnek, s utat engednek a fénynek.