A Kételkedés Ólom Suttogása

A Kételkedés ólomsúlyként telepszik ránk, különösen akkor, amikor a szívünk mélyén tudjuk, hogy valami igaz, valami lényeges, de a külvilág zaja elnyomja a belső hangot. Emlékszem, egy őszi estén, mikor a Skorpió uralkodott az égen, és a Nap éppen a Mérleg jegyében nyugodott, eltévedtem egy sűrű erdőben. Minden fa egy kérdőjel volt, minden árnyék egy kétely. Vajon jó úton járok? Vajon van kiút ebből a sötétségből? A félelem kígyóként tekeredett a szívem köré. Már majdnem feladtam, mikor megpillantottam egy apró, fénylő bogarat. Egyetlen pislákoló pont a végtelen sötétben. És ekkor megértettem: a hit nem azt jelenti, hogy soha nem kételkedünk. A hit azt jelenti, hogy a kétely ellenére is tovább lépünk. Hogy a sötétség közepette is meglátjuk a pici fényt, és engedjük, hogy az vezessen minket. A bogár eltűnt, de a fénye a szívemben maradt. És én tudtam, hogy nem vagyok elveszve, csak egy új ösvényre léptem. Azóta, ha a Kételkedés ólomsuttogását hallom, emlékszem a bogárra, és tudom, hogy a legmélyebb sötétségben is van remény.