A Kételkedés Ólom Suttogása

A Kételkedés...olyan, mint az ólom: nehéz, formálható, de ha egyszer belénk ivódik, nehéz tőle megszabadulni. Évekig éltem vele, a lelkem mélyén szunnyadó sárkányként, ami időről időre felébredt, és ólomszürke leheletével beborított mindent. Legyen szó egy új szerelemről, egy karrierváltásról, vagy akár csak egy kedves gesztusról, a suttogás mindig ott volt: "Biztos, hogy ez jó lesz neked? Nem érdemled meg. Valami el fog romlani."

Emlékszem, egy csillagfényes éjszakán, egy elhagyatott tengerparton sétáltam. A hullámok csendes morajlása szinte elnyomta a Kételkedés ólomszürke hangját. Felnéztem a csillagokra, és eszembe jutott, hogy mindegyikük egy-egy lehetőség, egy-egy út, ami felém nyílik. De ha hagyom, hogy a Kételkedés belém fojtsa a lelkesedést, sosem fogom megtudni, mi vár rám.

Akkor elhatároztam, hogy nem engedem, hogy az ólom tovább húzzon lefelé. Elfogadtam, hogy a bizonytalanság az élet része, és hogy a kockázatvállalás hozhatja meg a legszebb ajándékokat. Nem tagadtam a Kételkedést, de nem is engedtem, hogy uralkodjon rajtam. Inkább a szív hangjára figyeltem, ami a csillagok üzenetét visszhangozta: "Higgy magadban. Érdemled.