A Kételkedés Ólom Szürke Köve

A kételkedés ólomszürke köve ott lapul mindannyiunk szívében, néha szinte észrevétlenül. Én is éreztem a súlyát, mikor a belső hangom, a lelkem sugallata egyértelműen mutatott egy irányt, de az elmém, a félelmeim szüntelenül kérdezgették: "Biztos ez a helyes út? Nem kockázatos? Mi lesz, ha elbuksz?"

Egy őszi reggelen, a köd gomolygott a folyó felett, egy idős halász ült a parton, a hálóit javította. Megszólítottam, kérdezve, hogyan találja meg a halat a sűrű ködben. Ő felém fordult, ráncai mély árkokat rajzoltak az arcára, és azt mondta: "Nem látom a halat, gyermekem, de érzem. Érzem a víz mozgását, a háló rezdülését. A tapasztalat és a csendes figyelem vezet engem."

Akkor értettem meg. A kételkedés nem ellenség, hanem egy jelzőlámpa. Nem azt mondja, hogy állj meg, hanem hogy légy figyelmesebb. Mélyebben figyelj a belső hangodra, a tested jelzéseire, a körülötted lévő világ finom rezdüléseire. A szív bölcsessége néha elhalványul az elme zajában. Engedd el a félelmet, és a kételkedés köve helyett egy támasztó szikla lesz a lelkedben, ami segít, hogy hittel lépj tovább az utadon, a köd ellenére is.