A Kételkedés Ólomkristály Virágai

A kertemben egy különös virág nyílt. Ólomkristályból formázódott, mereven ragyogott a napfényben, mégsem adott vissza belőle semmit. Kételkedésnek hívtam. Minden reggel, amikor öntöztem a többi növényt, ez a virág a szemembe nézett, és kérdéseket suttogott. Vajon elég jó vagyok? Vajon helyesen cselekszem? Vajon érdemlem a boldogságot, ami felém árad? Eleinte igyekeztem elnyomni a hangját, hiszen zavarta a harmóniát, amit oly gondosan ápoltam a lelkemben. Aztán egy nap, egy szélvihar után, a többi virág meghajolt, némelyik meg is sérült, de az ólomkristály virág mozdulatlanul állt. Akkor értettem meg. A kételkedés nem ellenség. A kételkedés a tartásom, a gerincem. A kérdései nem azért vannak, hogy lebénítsenek, hanem hogy megerősítsenek. Hogy minden egyes döntésemet, minden egyes érzésemet átgondoljam, és mélyebb, igazabb alapokra helyezzem. Az ólomkristály virág nem engedi, hogy elkényelmesedjek a válaszokban. Emlékeztet, hogy az élet egy örökös felfedezés, egy soha véget nem érő kérdezés. És talán épp ez adja a valódi szépségét.