A Kételkedés Szelenit Ködfátyla

A kételkedés néha úgy telepszik ránk, mint egy szelenit ködfátyol. Elfed mindent, ami tiszta, ami ragyogó. Nem sötétség ez, sokkal alattomosabb. Nem engedi, hogy lássuk a fényt, pedig az ott van, csak épp el van takarva. Emlékszem egy régi mesére a csillagvizsgálóról, melynek lencséit valami finom, szinte láthatatlan por lepte be. Hiába volt a távcső tökéletes, az égi csodák elmosódott, homályos képe jelent meg. A csillagász napokig kereste a hibát, mígnem egy öreg kertész megsúgta: néha a legtisztábbnak tűnő dolgokon is megtelepszik valami, ami akadályozza a látást. Így van ez a kételkedéssel is. Ahelyett, hogy a sötétséget ostoroznánk, inkább azt a finom, hűvös fátylat kell eloszlatnunk, mely a szívünk lencséjére telepedett. Fújjuk el a kétely ködét, hogy újra láthassuk a saját csillagainkat.