A Kételkedés Türkiz Tükörcserepei

A nagy asztrológus, aki a csillagok táncából olvasott, megjósolta nekem a sorsomat. Azt mondta, utam egyértelműen kijelölt, fényes, és tele van áldással. Én pedig hittem neki, hiszen ő látta a planéták együttállását, a kozmikus mintázatokat, amik az én életemre vonatkoztak. De ahogy teltek a napok, a jövendölés távolinak, sőt, valószerűtlennek tűnt. A nehézségek nem múltak el, a kétely pedig lassan, észrevétlenül befészkelte magát a szívembe. Mintha egy türkiz tükör darabjaira hullott volna, a valóságomat torzítva, repedéseket mutatva mindenhol, ahol a fényt kellene látnom.

Megkérdeztem magamtól, mi van, ha tévedett? Mi van, ha a csillagok csupán illúziót festettek elém? A kételkedés láncai egyre szorosabbra fonódtak, elszívták az energiámat, megbénítottak. Aztán egy éjszaka, a telihold fényében sétálva, megértettem valamit. A csillagok mutatják az irányt, de a lépéseket nekem kell megtennem. A sorsom nem egy kőbe vésett tábla, hanem egy térkép, ami lehetőségeket kínál, döntéseket vár. A kétely nem az ellenségem, hanem egy fontos lecke. Arra tanít, hogy bízzak magamban, hogy hallgassak a belső hangomra, és hogy ne vakon kövessek senkit, még a legnagyobb asztrológust sem. A türkiz tükör darabjai nem eltörtek, csupán másképp verik vissza a fényt. Mostantól nem a külső jóslatokban keresem a bizonyosságot, hanem a saját szívemben.