A Kétség Ezüst Ködfátyla

A kétség néha leereszkedik, mint egy ezüst ködfátyol, beborít mindent, ami addig világos és biztos volt. Nem ellenség ő, bár sokszor annak hisszük. A kétség nem sötétség, hanem inkább egyfajta szűrő, ami segít tisztábban látni a dolgokat. Egyik nap a hegyek között sétáltam, és gyönyörködtem a tájban, mikor hirtelen sűrű köd ereszkedett alá. Először megijedtem, hiszen eltakarta a látóhatárt, elvesztettem az irányt. Aztán lelassítottam, mélyebben lélegeztem, és elkezdtem figyelni a köd zizegését, a fák susogását, a madarak halk énekét. Ebben a korlátozott térben más érzékeim felerősödtek. Ráébredtem, hogy a köd nem elvette a tájat, hanem új rétegeket adott hozzá. A kétség is ilyen. Ha nem harcolunk ellene, hanem megengedjük, hogy átjárjon, akkor felfedhet olyan mélységeket önmagunkban és a világban, amiket eddig nem láthattunk. A köd után a nap ismét kisütött, és a táj még ragyogóbbnak tűnt, mint előtte. A kétség is elmúlik egyszer, de a tanulságait magunkkal visszük. Ne féljünk a ködtől, hiszen a köd mögött mindig ott van a nap.