A Kimondatlan Szavak Súlytalan Könnyedsége

Van úgy, hogy a kimondatlan szavak súlya nehezebbé válik, mint bármelyik kő. Ülünk, merengünk, agyunkban kavarognak a gondolatok, melyeket hol félelem, hol büszkeség, hol pedig a pillanat elillanásának érzése tart fogva. Pedig sokszor éppen az a szó, az a mondat, amely a torkunkban reked, az, amelyik gyógyíthatna, tisztázhatna, vagy éppen elindíthatna egy teljesen új utat.

Emlékszem, régen mennyire féltem kimondani, amit igazán éreztem. Azt hittem, ha felfedem a lelkem mélységeit, sérülékennyé válok, és az mások kezébe adja a hatalmat felettem. Aztán egyszer, egy teliholdas éjszakán, amikor a csillagok ragyogtak az égbolton, mintha ezer apró lélek suttogta volna a fülembe a bátorságot, úgy döntöttem, véget vetek ennek. Egy apró, de annál jelentősebb kimondatlan gondolatot engedtem szabadjára, amely évek óta gyötört. Nem volt könnyű. A szívem a torkomban dobogott, a tenyerem izzadt, de a szavak, ahogy elhagyták a számat, nem súlyosabbá tettek, hanem éppen ellenkezőleg. Súlytalan könnyedség áradt szét bennem, mintha egy láthatatlan teher hullott volna le a vállamról.

Ez a tapasztalat megtanított arra, hogy a valódi erő nem abban rejlik, ha magunkban tartjuk a gondolatainkat, hanem abban, ha merjük kifejezni őket, még akkor is, ha félünk a visszajelzéstől. A kimondatlan szavak sokszor csak börtönné válnak, melyben a lelkünk vergődik. De amikor merünk hangot adni nekik, akkor kapnak szárnyakat, és szabadon szállhatnak, teret adva az új kezdeteknek, a megértésnek, és a gyógyulásnak. Ne féljünk megnyílni, mert a legszebb kötések gyakran a legsebezhetőbb pillanatokból születnek. A Merkúr éppen azt súgja a fülünkbe, hogy a kommunikáció az a híd,