A Kimondott Szó Kőszikla Terhe

Léleknaplómat lapozva, ma a kimondott szó súlyáról elmélkedem. Van-e annál nagyobb teher, mint egy elhamarkodottan, indulatból vagy éppen felelőtlenül elengedett mondat, mely utat talál a hallgató szívébe? Sokszor hisszük, a szavak csupán a levegőben táncoló rezgések, melyek eltűnnek, mihelyt ajkunkat elhagyják. Pedig nem. Minden egyes megnyilvánulásunk egy apró kő, melyet szándékosan vagy akaratlanul az élet vizébe dobunk. Némelyik alig fodrozza a felszínt, mások azonban mélyen elmerülnek, és ott lent, a láthatatlan mélységekben, felkavarják az iszapot, homályossá téve a tisztaságot.

Gondoljunk csak a szaturnuszi energiára, mely a struktúrát, a felelősséget és a következményeket testesíti meg. Saturnus tanítja meg nekünk, hogy minden tettünknek – és igen, minden szavunknak is – van visszahatása. Egy kimondott mondat, egy elhagyott bántás, vagy éppen egy ígéret, amit nem tartunk be, súlyként nehezedhet ránk. Nem csupán arra, akinek szólt, hanem ránk is, a kibocsátóra. Mert a lélek emlékszik. Emlékszik a tiszta szándékra, és emlékszik a homályosra is.

A szó ereje hatalmas, hiszen képes építeni és rombolni egyaránt. Képes gyógyítani és sebeket ejteni. Képes elindítani a változást, és képes megállítani is. Gyakran megfeledkezünk róla, hogy a szavak a teremtés eszközei. Minden egyes szóval teremteni kezdünk. Egy új valóságot, egy új érzést, egy új kapcsolatot – vagy éppen annak hiányát.

Ma arra hívlak benneteket, hogy figyeljétek meg a szavaitokat. Mielőtt elengeditek őket, tartsátok egy pillanatra a szívetekben. Nézzétek meg, milyen energiát hordoznak, milyen szándék bújik meg mögöttük. Vajon kőszikla lesz belőlük, mely elzárja az utat, vagy lágy patakmeder, mely segít