A Kiszolgáltatottság Borostyán Könnyei

A borostyán, a fák könnye. Ősi gyanta, mely magába zárja a múlt parányi titkait, rovarokat, növényi töredékeket, s néha, úgy érzem, a legmélyebb kiszolgáltatottságunk emlékeit is. Mert mi is a kiszolgáltatottság, ha nem a múlt foglya lenni? Egy helyzet, egy ember, egy gondolat rabja, amely megfoszt bennünket a szabad akarattól, a választás lehetőségétől.

Ébredtem egy reggel, s éreztem, mintha pókháló szálai fonnák körbe a lelkem. Nem félelem volt ez, nem is szomorúság, hanem valami annál alattomosabb: a teljes függőség érzése. Mintha egy láthatatlan kéz irányítaná minden lépésemet, minden gondolatomat. Azt hittem, erős vagyok, autonóm, de abban a pillanatban rájöttem, mennyire ki vagyok szolgáltatva a külső körülményeknek, mások véleményének, a megfelelni vágyásnak.

Leültem a kertben, s néztem a napfelkeltét. A fény aranyló sugarai áttörtek a fák lombjain, s megvilágítottak egy apró borostyán darabot, melyet még gyermekként találtam. A kezembe vettem, s ahogy a napfény átvilágította, megláttam benne egy apró hangyát. Tökéletes, épségben megőrzött, egy pillanat lenyomata a végtelen időben.

Rájöttem, hogy a kiszolgáltatottság nem feltétlenül gyengeség. Lehetőség is arra, hogy elengedjük az irányítást, hogy átadjuk magunkat az áramlatnak. Mint a hangya a borostyánban, mi is részei vagyunk egy nagyobb egésznek, egy isteni tervnek. Nem kell harcolnunk a sorsunk ellen, hanem meg kell tanulnunk elfogadni a jelen pillanatot, ahelyett, hogy a múltba kapaszkodnánk, vagy a jövőtől rettegnénk. A borostyán nem tartja fogva a hangyát, hanem megőrzi, védi, örökkévalóvá teszi. Talán a mi kiszolgáltatottságunk is egy ilyen védőburok, mely segít megértenünk, hogy