A Kiszolgáltatottság Gyöngy Harmatcseppjei

A kiszolgáltatottság. Egy szó, ami sokunkban azonnal visszatetszést vált ki. Gyengeséget, védtelenséget, függőséget látunk benne. Pedig mi van, ha épp ez az a pont, ahol a legőszintébben kapcsolódhatunk önmagunkhoz és a világhoz? Tegnap a tengerparton sétáltam, miközben a Skorpió jegyű Hold épp kvadrátot vetett a Vénuszomra. A hullámok hol elnyelték a lábnyomaimat a homokban, hol visszahúzódtak, leleplezve a sebezhetőségemet. Éreztem, ahogy a szél átjár, ahogy a só rácsíp a bőrömre. Nem tudtam kontrollálni az időjárást, a hullámok erejét, sem a Hold égi táncát. Csupán megengedhettem magamnak, hogy érezzem. És ebben a megengedésben találtam rá a gyöngyre. Mert a kiszolgáltatottság nem feltétlenül gyengeség. Lehetőség arra, hogy ledobjuk a páncéljainkat, hogy beengedjük a fényt és a szeretetet, hogy bízzunk abban, hogy még akkor is, ha minden külső támasz eltűnik, a lényegünk – a lelkünk – ott marad, sértetlenül. Mint a gyöngy, mely egykor a kagyló belsejében, védtelenül formálódott a homokszemek karcolásaiból. Engedjük meg magunknak, hogy néha csak létezzünk. Hogy érezzünk. Hogy bízzunk. Hogy kiszolgáltatottak legyünk. Mert ebben a tiszta, őszinte állapotban fedezhetjük fel az igazi erőnket.