A Kiszolgáltatottság Kék Madártolla

Emlékszem, egy őszi napon, amikor a Nap a Skorpió jegyébe lépett, különösen éreztem magam kiszolgáltatottnak. Nem valami konkrét történés miatt, inkább egy mélyről jövő, névtelen szorongás kerített hatalmába. Mintha minden erőfeszítésem hiábavaló lenne, mintha a sors szeszélyes hullámai cipelnének ide-oda, akaratom ellenére. Sétáltam a parkban, a lábam alatt ropogtak a száraz levelek. Egy idős nő ült a padon, galambokat etetett. Odaléptem hozzá, és megkérdeztem: „Hogyan lehet elfogadni a kiszolgáltatottságot?” Mosolyogva rám nézett, és egy kék tollat nyújtott felém, amit a földről vett fel. „Ez a madár szabadon repül az égen, mégis ki van szolgáltatva a szélnek. De a szél ereje viszi őt magasabbra, messzebbre. A kiszolgáltatottság nem gyengeség, hanem a bennünk rejlő potenciál felismerése. Engedd, hogy az élet áramlatai vigyenek, és bízz abban, hogy a végén a helyedre kerülsz.” A tollat a kezembe fogtam. Könnyű volt, mégis hordozta a végtelen égbolt ígéretét. Talán a kiszolgáltatottság nem is börtön, hanem a szabadság egy másik formája. A lehetőség, hogy átadjuk magunkat valami nagyobb, bölcsebb erőnek, ami gondoskodik rólunk akkor is, amikor mi magunk képtelenek vagyunk rá.