A Kiszolgáltatottság Rózsakvarc Alvázata

Éjjelente, mikor a város zajai elhalkulnak, és a gondolatok szabadon áramlanak, gyakran érzem a kiszolgáltatottság rózsakvarc alvázatát magam alatt. Nem a fizikai sebezhetőség a lényeg, hanem az a mély, őszinte pillanat, mikor belátom, hogy a sors néha olyan, mint egy szeszélyes szellő: ide sodor, oda visz, mi pedig csak kapaszkodhatunk a legközelebbi ágba. Emlékszem, mikor a nagymamám, aki a csillagok mozgásából olvasta az élet útjait, azt mondta: "Lányom, az igazi erő abban rejlik, ha elfogadod a sebezhetőséged. Engedd meg, hogy a rózsakvarc átjárjon, enyhítse a félelmet, és emlékeztessen, hogy nem vagy egyedül."

És valóban, a kiszolgáltatottság nem feltétlenül gyengeség. Lehetőség is egyben. Lehetőség a teljes odaadásra, a feltétel nélküli bizalomra. Mint a mag, mely a földbe kerülve teljesen kiszolgáltatott a környezetének, mégis bízik a napfényben, az esőben, a föld tápláló erejében, hogy kivirágzhasson. Talán nekünk is bízni kell abban, hogy a nehézségek, a váratlan fordulatok, mind-mind a fejlődésünket szolgálják. Hogy a kiszolgáltatottság rózsakvarc alváza nem más, mint egy lágy bölcső, mely ringatja a lelkünket, amíg el nem érkezünk a következő, ragyogóbb napfelkeltéhez.