A Kíváncsiság Ametiszt Lépcsője

Egy elhagyatott könyvtár mélyén találtam rá. Poros, bőrbe kötött kötet volt, melynek címét nem lehetett kivenni a sok évtizednyi gondatlanságtól. Ahogy óvatosan leporoltam, éreztem, hogy valami vibrál a kezemben, egy hívás, egy suttogás a régmúltból. Kinyitottam. Nem betűk, hanem apró ametiszt lépcsők vezettek lefelé a lapokról. Féltem. A bezártság, az ismeretlentől való rettegés ezerszer kígyózott már a szívem körül. De a kíváncsiság… a kíváncsiság lila fényessége elnyomta a félelmet. Beléptem. Minden egyes lépcsőfok egy új kérdés volt, melyet meg kellett válaszolnom magamnak. Mi az, amitől félek? Mi az, amit igazán akarok? Mi az, ami értelmet ad az életemnek? Minden válasz után a lépcsők színe élénkebbé vált, a levegő tisztább lett. Végül elértem egy csillogó ametiszt terembe. Középen egy tükör állt. Belenéztem. Nem a testem, hanem a lényegem tükröződött vissza. És megértettem: a kíváncsiság nem csak a tudás vágya, hanem önmagunk mélyebb megismerésének kulcsa is. A félelem legyőzhető, ha merünk kérdezni, és merünk a válaszok felé lépni. A könyvtárból kilépve, a Nap égetően sütött. De már nem éreztem a félelmet. Csak a lila ametiszt vibrálását a szívemben.