A Kíváncsiság Gránát Almafa

A kerítés túlsó oldala mindig zöldebbnek tűnik, mondják. De mi van, ha a kerítés nem is létezik? Csak a fejünkben építettük fel, téglánként, a félelem és a megszokás cementjével? Én ezt tettem, sokáig. Éltem egy biztonságos, ám színtelen kertben, és vágyakoztam a szomszéd gyümölcsösének állítólagos bőségére. Aztán egy nap, megláttam a gránát almafát. Ágai átnyúltak a képzeletbeli határon, érett, rubinvörös gyümölcsökkel csábítva. Tudtam, hogy nem szabadna. Ez a "nem szabad" lett az én kerítésem. De a kíváncsiságom erősebb volt. Kinyúltam, és leszakítottam egy gránátalmát. Íze édes volt és savanyú, ismerős és teljesen új. Akkor értettem meg: a kertem sosem lehet teljes, ha nem kóstolom meg a világot, ami azon kívül van. A kíváncsiság nem bűn, hanem a lélek tápláléka. Engedjük, hogy vezessen, még akkor is, ha az ismeretlenbe visz. Mert ott, a váratlan fordulatok között találjuk meg önmagunk elveszett darabjait.