A Kíváncsiság Obszidián Lepkéinek Szárnya

Tegnap a kertben ültem, a bodza virágzásának édes illatában. Épp egy könyvet olvastam a régi görög mitológiáról, mikor egy fekete lepke szállt a kezemre. Nem ijedtem meg, sőt, hagytam, hogy ott időzzön egy darabig. Néztem a szárnyainak finom rajzolatát, a sötét, mély színeit, mintha az éjszaka összes titkát hordozná. Eszembe jutott, hogy a lepkék a változás szimbólumai, a lélek átalakulásának képei. De ez a lepke, valahogy, a kíváncsiságot juttatta eszembe.

Mert nem elég a felszínt kapargatni. Nem elég elfogadni, amit elénk tárnak. Szükség van arra a belső késztetésre, ami arra sarkall, hogy feltegyük a kérdéseket, hogy megkérdőjelezzük a dogmákat, hogy bepillantsunk a függöny mögé. A kíváncsiság az a motor, ami elindít a tudás útján, ami segít megérteni a világot és önmagunkat. Néha félelmetes lehet, mert a válaszok nem mindig kellemesek, de a növekedés mindig fájdalommal jár. A komfortzónán kívül vár ránk a valódi élet.

Ahogy a lepke elrepült, egy mély sóhajt hallottam magamból. Tudtam, hogy a szívem mélyén ott szunnyad az a kis fekete lepke, aki mindig arra ösztönöz, hogy merjek kérdezni, merjek kutatni, merjek változni. És ezt a lepkét sosem szabad elhallgattatni. A kíváncsiság maga a lélek szomja a megértésre.