A Kíváncsiság Türkiz Pillanatai

A régi könyvek poros polcai között találtam rá egy kis, türkiz színű dobozkára. Nem volt rajta zár, sem felirat, mégis éreztem, hogy valami fontosat rejt. Tudtam, hogy nem szabad kinyitnom. Valami mélyen belül súgta, hogy a kíváncsiság, mint egy éhes madár, kiszabadulhat és mindent felfalhat, ami szent és tiszta bennem.

Napokig kerülgettem a dobozt. Néha, mikor a napfény a türkiz felületére vetődött, mintha suttogást hallottam volna, valami izgalmasat, titkosat ígérve. Minél jobban igyekeztem elfojtani a vágyat, annál erősebben tört rám. Mintha a Skorpió csillagjegy árnyéka borult volna rám, szinte már fizikailag fájt, hogy nem tudom, mi van belül.

Aztán egy éjszaka, mikor a Hold fénye ezüstösen világította be a szobát, nem bírtam tovább. A kezem remegve nyúlt a doboz felé. Lassan felemeltem a fedelet.

Üres volt.

Teljesen üres.

Először csalódást éreztem, aztán hirtelen belém hasított a megértés. A doboz nem a tartalmáról szólt. A doboz a bennem ébredő, szinte elviselhetetlen kíváncsiság jelképe volt. A türkiz színe, ami eleinte csalogatott, most már emlékeztetett: a kíváncsiság, ha nem uraljuk, képes kiüresíteni a lelkünket. Az igazi kincsek nem a megfejtett titkokban rejlenek, hanem abban, hogy képesek vagyunk uralni az ösztöneinket, és megelégedni azzal, ami a miénk. Az üres doboz a végtelenség lehetősége, a nyugalom, az elfogadás tükre.