A Kontroll Borostyán Kalitkája

Mindannyian ismerjük a kontroll édes mérgét. Azt a hamis biztonságot, amit az illúzió ad, hogy mi irányítunk, mi formáljuk a sorsunkat, mi tartjuk a kezünkben a gyeplőt. Pedig valójában, a legtöbbször csak egy borostyán kalitkát építünk magunk köré, aminek látszólag aranyló falai vannak, de foglyul ejtik a szívünket. Emlékszem, egy vén tölgy tövében üldögélve, hallottam egy hangot – talán a saját lelkemét – ami így szólt: "Engedd el a kormányt. Bízz a folyó sodrásában." Féltem. Hogyan engedhetem el, ha az a feladatom, hogy biztonságban célba jussak? De a folyó nem ostoba. Tudja, hol a tenger. Aztán, ahogy elengedtem a görcsös kapaszkodást, ahogy hagytam, hogy a víz vigyen, megláttam a partot, a virágokat, a madarakat, mindazt, amit eddig nem vehettem észre a görcsös igyekezetben. A tenger pedig ott volt, pontosan ott, ahol lennie kellett. A kontroll nem erő. A valódi erő az elfogadásban és a megengedésben rejlik. Abban a tudatban, hogy a világegyetem szeretetteljes intelligenciája a javunkat akarja, még akkor is, ha nem értjük a miérteket. Engedd el a borostyán kalitkát, és lélegezz.