A Kontroll Gránit Katedrálisa

Oly sokszor építünk magunknak gránit katedrálisokat a kontroll vágyából. Falakat emelünk a félelem köveiből, tornyokat, melyek a magányba szúrnak, s a kapukat gondosan lezárjuk, mert félünk a változástól, a kiszámíthatatlanságtól, attól, hogy valaki, vagy valami megbontja az általunk gondosan felépített világot. Én is építettem. Évekig faragtam a köveket, csiszoltam a sarkokat, s büszke voltam az építményemre. Azt hittem, biztonságot nyújt, azt hittem, én vagyok a saját életem ura. Aztán egy nap, egy apró repedés jelent meg a falon. Először nem törődtem vele. Azt hittem, javítható, elfedhető. De a repedés nőtt, egyre nagyobb lett, mígnem egy egész fal omlott össze. Akkor jöttem rá, hogy a gránit katedrálisom valójában egy börtön volt. A kontroll illúziója elvakított, s nem láttam a körülöttem lévő szépséget, a spontaneitás ajándékát. A falak leomlása után megéreztem a szelet, a napot, a szabadságot. Megtanultam, hogy az igazi erő nem a kontrollban rejlik, hanem abban, hogy képesek vagyunk elfogadni az élet áramlását, a változás állandóságát, s hogy elengedjük a félelmeinket. Mert a valódi szabadság nem a gránit falak között van, hanem azon kívül, a nyitott ég alatt.