A Kontroll Gránit Szürke Börtöne

Érzem a gránit hidegségét a tenyeremben. A kontrollé ez, ami szürke falakat emel körém, láthatatlan rácsokat fonva a gondolataim köré. Azt hiszem, biztonságot ad, amikor minden lépést előre megtervezek, amikor a jövőt a saját képemre akarom formálni. De vajon nem éppen ez a görcsös ragaszkodás fojtja meg a bennem szunnyadó lehetőségeket? Mint egy szobrász, aki annyira belemerül a tervbe, hogy elfelejti a kő eredeti szépségét, a benne rejlő potenciált.

Ma elengedem a vésőt. Elengedem a vágyat, hogy a saját akaratom érvényesüljön mindenáron. Megengedem, hogy az élet folyama vigyen, még akkor is, ha nem látom a partot. Hiszem, hogy a káoszban is ott rejtőzik a harmónia, és a váratlan fordulatok néha sokkal gazdagabb tájakra vezetnek, mint amiket valaha is megterveztem volna. A gránit szürke ridegségét felváltja a homok finom érintése a talpam alatt. A szabadság szele fújdogál.