A Kontroll Homokkő Labirintusa

A homokkő labirintus falai magasak és kanyargósak. Minden lépés egy újabb elágazáshoz vezet, ahol a döntés az enyém: merre tovább? Én, a térképész, a labirintus tervezője, most elvesztem benne. Azt hittem, a kontroll a kulcs, a pontos útvonalterv a megoldás. Azt hittem, minden sarok, minden kő az én akaratom szerint helyezkedik el. Mégis, a falak magasabbak lettek, az utak hosszabbak. A nap már nem süt be a labirintus mélyére, csak egy szürke félhomály uralkodik. És a csend. A bénító csend.

Érzem a homokkövet a bőrömön, ahogy a falakhoz támaszkodom. A kimerültség nem csak testi, a lelkem is fáradt. Fáradt a görcsös irányítástól, a tökéletes útvonal keresésétől. Fáradt a félelemtől, hogy ha elengedem a gyeplőt, minden szétesik. Talán pont ez a lényeg. Talán épp az engedés az egyetlen kiút. Talán a labirintus nem is börtön, hanem egy lehetőség. Egy lehetőség arra, hogy megértsem: nem kell mindent irányítanom. Elég, ha bízom. Bízom abban, hogy a labirintus is vezet valahova. Bízom abban, hogy a fény újra megtalál. Elengedem a térképet. Lélegzem. És engedem, hogy a lábam vigyen. Mert néha a legnagyobb szabadság a kontroll elengedése.