A Kontroll Jáde Ketrece

A Jáde hűvös simaságán futottam végig ujjammal. Szépséges kő, a harmónia és a bölcsesség jelképe. Mégis, ma valami szorító érzést keltett bennem. Mintha nem a harmóniát, hanem éppen annak ellenkezőjét, a kontrollt testesítené meg.

Régi történet jutott eszembe. Egy kertész, aki annyira szerette a rózsáit, hogy folyamatosan metszette, igazította, formálta őket. Azt hitte, a tökéletes szépséget hozza létre, pedig a rózsák lassan elsorvadtak, elvesztették a természetes bájukat, azt a vad elevenséget, ami igazán gyönyörűvé tette őket.

Miért akarunk mindent irányítani? A körülményeinket, a szeretteinket, de legfőképp önmagunkat. Mintha attól félnénk, hogy ha elengedjük a gyeplőt, valami szörnyű dolog történik. Pedig a valóság az, hogy éppen a kontroll az, ami megfoszt bennünket az élet igazi örömétől, a spontaneitástól, az intuíció csodálatos vezetésétől. Mint a kertész a rózsáival, mi is a szeretet nevében nyirbáljuk le a saját szárnyainkat, és a másokét is.

Talán most, a Vénusz lágy ragyogásában, ideje elengedni a Jáde ketrecet. Megbízni a sorsban, önmagunkban, abban, hogy minden a lehető legjobb úton halad. Engedjük, hogy a rózsák szabadon virágozzanak, még akkor is, ha nem tökéletesek. Hiszen épp a tökéletlenségükben rejlik az igazi szépségük. És a miénk is.