A Kontroll Kagylóhéj Börtöne

A tengerparton sétáltam, a lábam alatt ropogtak a kagylók. Fényes, tökéletes darabokat kerestem, de valahogy egyik sem volt az igazi. Mindegyikben találtam valami hibát, valami csorbát, ami miatt nem éreztem őket méltónak arra, hogy megtartsam. Ahogy lehajoltam egy újabb példányért, megéreztem, hogy valami belül ellenkezik. Miért akarom ennyire tökéletesnek látni a dolgokat? Miért érzem azt, hogy nekem kell irányítanom, hogy minden a tervem szerint alakuljon? A választ a kezemben tartottam: egy hibátlan, hófehér kagylóhéjat. Olyan tökéletes volt, hogy szinte élettelennek tűnt. És akkor megértettem. A kontroll nem más, mint egy gyönyörű, de rideg börtön. Megvéd a fájdalomtól, a csalódástól, de cserébe elszigetel az élet valódi, kaotikus, mégis gyönyörű áramlásától. Letettem a kagylót a homokba, és hagytam, hogy a hullámok magukkal sodorják. Ott álltam, üres kézzel, de tele szívvel, és hagytam, hogy a sors formáljon, ahogy a tenger a partot.