A Kontroll Kvarc Tömlöcei

A kertemben áll egy öreg szilvafa. Évek óta alig hoz gyümölcsöt, a gallyai kopaszak, a törzse repedezett. Aztán idén, a legváratlanabb pillanatban, virágba borult. Fehér szirmok ezrei lepték el, illatuk betöltötte az egész udvart. Megpróbáltam kitalálni, mi változott. Jobb földet kapott? Többet öntöztem? Talán a Nap állása volt más? De aztán rájöttem, nem én tettem semmit. Ő döntött úgy, hogy újra virágzik.

Az életünk is ilyen. Néha görcsösen akarjuk irányítani, minden apró részletét megtervezni. Kontroll alatt tartani a helyzeteket, a kapcsolatokat, a saját érzéseinket. Félünk az ismeretlentől, a kiszámíthatatlantól, a váratlan fordulatoktól. Pedig a legszebb dolgok éppen akkor történnek, amikor elengedjük a gyeplőt. Amikor hagyjuk, hogy a szél fújja a hajunkat, a Nap süsse az arcunkat, az eső mossa le a gondjainkat. Amikor nem akarjuk megmondani a fának, hogy mikor virágozzon.

A kontroll csak illúzió. Egy kvarc tömlöc, melynek falai fényesek és csillogóak, de foglyul ejtik a lelkünket. Engedjük el a félelmet, hogy nem leszünk elég jók, ha nem mi irányítunk. Engedjük meg magunknak, hogy hibázzunk, hogy tanuljunk, hogy fejlődjünk. Engedjük meg magunknak, hogy éljünk. Ahogy a szilvafa is tette, a maga idejében. Bízzunk a folyamatban, bízzunk az Univerzumban, bízzunk önmagunkban. A virágzás úgyis eljön, amikor a legkevésbé számítunk rá.