A Kontroll Szivárványhídjának Illúziója

Oly sokszor kapaszkodunk a kontrollba, mint fulladozó a mentőövbe. Azt hisszük, ha mindent előre látunk, ha minden eshetőségre felkészülünk, ha szigorú menetrend szerint éljük az életünket, akkor megmenekülünk a fájdalomtól, a csalódástól, a váratlantól. Szivárványhídként építjük fel a saját elképzeléseinket, abban reménykedve, hogy biztonságosan átjutunk majd a bizonytalanság szakadékán. De a szivárvány törékeny fényből szőtt illúzió csupán.

Egy nap egy öreg mester ült a folyóparton, és nézte, ahogy a víz sodorja a faleveleket. Tanítványa megkérdezte: „Mester, miért próbálunk annyira irányítani mindent? Miért küzdünk a változással?” A mester felvette az egyik falevelet, és a tenyerébe tette. „Nézd – mondta – megpróbálhatom a levelet a tenyeremben tartani, görcsösen szorítani, hogy ne repüljön el. De akkor elszárad, összetörik, és a szépsége elveszik. Ha pedig elengedem, szabadon sodródhat, és része lehet a természet örök körforgásának.”

Rájöttem, hogy a kontroll valójában félelem. Félelem attól, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy mi szeretnénk. Félelem attól, hogy nem vagyunk elég jók ahhoz, hogy megbirkózzunk a váratlan fordulatokkal. Pedig épp a váratlan fordulatok rejtik a legnagyobb lehetőségeket a növekedésre, a fejlődésre. Engedjük el a szivárványhíd illúzióját, és merjük megélni az élet áramlását. Bízzunk abban, hogy a folyó, még ha néha viharos is, végül mindig a tengerbe vezet.