A Kontroll Szívszorító Szorítása

A kontroll. Milyen édes kísértés! Azt hisszük, biztonságot ad, mintha pórázon vezethetnénk a sorsot. Egy illúzió, drága illúzió. Emlékszem, egy régi kertészre, aki rabja volt a tökéletes rózsakertnek. Minden egyes szirmot igazgatott, kíméletlenül metszett, ha egy szál is kilógott a sorból. Azt hitte, ő teremt szépséget. Pedig csak fojtogatta a virágok természetes lényegét. Egy napon, egy vihar tombolt végig a kertjén. Összetörte a rózsákat, letépte a szirmokat. A kertész kétségbeesett. De a vihar elmúltával, meglátta a kert igazi arcát. Az élet erejét, ami a romokból is új hajtásokat hozott. A rózsák, bár megcsonkítva, szabadabban, vadabban virágoztak, mint valaha. Megértette, hogy a valódi szépség a kontroll elengedésében rejlik, a természet áramlásában való részvételben. Mi is így vagyunk ezzel. Minél görcsösebben ragaszkodunk az elképzeléseinkhez, annál jobban szorítjuk el magunktól a valódi csodákat. Engedjük el a kontrollt, és hagyjuk, hogy a szívünk vezessen.