A Kötelesség Korall Vörös Bilincsei

Néha úgy érzem, a kötelesség olyan, mint a korall. Gyönyörű, organikus, élénk színű, ám ha túl szorosan tapad ránk, bilincssé válik. Évekig cipeltem egy láthatatlan terhet, a szüleim elvárásait. Jó tanuló, jó munkahely, jó házasság… Mindig igyekeztem megfelelni, a szeretetüket kiérdemelni. Aztán egy nap, egy véletlen találkozás során, egy idős asszonyra lettem figyelmes. Egy padon ült a parkban, és galambokat etetett. Az arca ráncos volt, de a szeme ragyogott. Megszólítottam, és mesélt nekem az életéről. Arról, hogy soha nem merte megtenni, amire igazán vágyott, mert mindig másoknak akart megfelelni. Azt mondta, élete végén a legnagyobb bánata az, hogy sosem élt igazán önmaga szerint. Akkor éreztem, mintha egy korallzátony szakadt volna le a mellkasomról. Megértettem, hogy a szeretet nem feltételekhez kötött. A valódi szeretet szabadságot ad. Aznap letettem a korall vörös bilincseit. Nem tagadtam meg a szüleimet, de eldöntöttem, hogy a saját utamat járom. Azóta sokkal könnyebb a léptem, és a szívem is szabadabban dobog. Tudom, hogy néha elbukom, de már nem félek a hibáktól. Mert a legfontosabb az, hogy önmagamnak feleljek meg. És a szeretetem feltétel nélküli maradjon önmagam felé is.