A Kötelesség Szelenit Falai

A Kötelesség. Olykor szelíd fény, máskor hűvös, áttetsző falak. Életünk során sokszor érezzük, hogy építjük ezeket a falakat magunk köré. Család, munka, társadalom – mind-mind hozzákövezi a saját elvárását. A szelenit, a hold köve, tisztaságot és átláthatóságot hoz, de ha nem figyelünk, börtönünk is lehet.

Emlékszem egy napra, amikor a vállam már szinte roskadozott a teendők súlya alatt. A naptáram tele volt határidőkkel, a telefonom üzenetekkel, a fejem pedig megoldandó problémákkal. Úgy éreztem, mintha a kötelesség szelenit falai teljesen körbezártak volna. Nem láttam a napot, nem éreztem a szellőt. Csak a kötelesség nyomasztó jelenlétét.

Ekkor eszembe jutott egy régi történet egy remetéről, aki egy barlangban élt, és minden nap faragott egy követ. Az emberek kérdezték tőle, miért teszi ezt. Azt válaszolta: "Azért, hogy emlékeztessem magam, hogy a kő, amit faragok, nem én vagyok."

Én is elkezdtem "faragni" a kötelesség szelenit falait. Először csak egy kis rést ütöttem rajta, hogy beengedjem a fényt. Aztán egy másikat, hogy meghalljam a madarak énekét. Lassan rájöttem, hogy a kötelesség nem feltétlenül börtön, hanem lehetőség is. Lehetőség arra, hogy szeretetet, gondoskodást adjak. De csak akkor, ha én irányítom a falak építését, és nem fordítva. Ha én döntöm el, melyik falat bontom le, és melyik marad meg.

A kötelesség szelenit falai nem tűntek el teljesen, de már nem zárnak be. Inkább keretet adnak a létezésemnek, emlékeztetve arra, hogy a felelősségvállalás és a szeretet nem zárják ki egymást. Sőt, éppen ellenkezőleg: egymást táplálják. A holdfény most már bevilágítja a barlangomat, és emlékeztet arra, hogy az igazi szabadság belülről fakad.