A Kötődés Smaragd Indái

Az erdő mélyén találtam rá, egy kidőlt fa gyökerei között. Egy apró, smaragd színű növény volt, olyan fényesen ragyogott, mintha a nap sugarai lennének összegyűjtve benne. Azonnal megragadott a szépsége, a törékenysége. Óvatosan kiástam, hazavittem, elültettem a legféltettebb virágaim közé. Minden nap figyeltem, öntöztem, dédelgettem. És gyönyörködtem, ahogy növekszik, ahogy a kis indái egyre messzebbre kúsznak. Aztán észrevettem, hogy az indák nem csak kúsznak, hanem fojtogatnak. A többi növényem hervadozni kezdett a közelségében, elszívta tőlük az éltető erőt. A smaragd növényem pompázott, de körülötte minden haldoklott. Megértettem. A kötődés is ilyen. Gyönyörű, éltető, de ha túlzásba visszük, ha a ragaszkodás indái átfonnak mindent, ami fontos számunkra, akkor megfojtjuk a létezés szabadságát. El kellett engednem. Nem kidobtam, hanem átültettem a kert egy távoli sarkába, ahol szabadon terjeszkedhet, anélkül, hogy ártana másoknak. A szeretet nem birtoklás. A valódi szeretet teret enged a szárnyalásnak, a kibontakozásnak. A smaragd indák most a kert távoli zugában futnak, és én tudom, hogy a távolság ellenére is szeretjük egymást. Csak éppen immár egészségesen.