A Kudarctól való félelem: ónix kapui

A kudarctól való félelem – egy ónixból épített kapuként magasodik előttünk, sötét és áthatolhatatlan. Sokszor, ahelyett, hogy bátran átlépnénk rajta, inkább megfordulunk, visszasétálunk a biztonságosnak tűnő ösvényre, ahol már jártunk. Pedig a kapu túloldalán, a sötétség után, ott vár minket a valódi növekedés.

Emlékszem, gyermekkoromban féltem a sötétben. Egy kis éjjeli lámpa fénye jelentette számomra a biztonságot. Ám egy nap, amikor a lámpa elromlott, pánikba estem. A félelem teljesen hatalmába kerített. Aztán, ahogy teltek a percek, és a szemem hozzászokott a sötéthez, lassan elkezdtem látni a szobám körvonalait, majd a hold fényét beszűrődni az ablakon. Rájöttem, hogy a sötétség nem feltétlenül ijesztő, csupán ismeretlen.

Ugyanígy van ez a kudarccal is. Amikor szembenézünk vele, először a félelem sötétjében találjuk magunkat. De ha kitartunk, ha hagyjuk, hogy a tapasztalat fénye lassan átszűrődjön a fájdalmon, meglátjuk a tanulságokat, a lehetőségeket, amelyek korábban rejtve maradtak. A kudarc nem a vég, hanem egy új kezdet, egy esély a fejlődésre. Ne féljünk hát átlépni az ónix kapukon, mert a túloldalon vár ránk a valódi énünk.