A Lecsukott Szemek Mélykékje

Az elfogadás mélykékje nem a beletörődés szürke árnyalata. Nem a közöny jégszíne, és nem is a fájdalom viharfelhője. A mélykék elfogadás a lecsukott szemek színe, amikor már nem küzdesz azzal, ami van, hanem belelélegzel a jelen pillanatba. Amikor felismered, hogy az Univerzum nem ellenfeled, hanem táncpartnered. Talán egy kicsit szokatlan ritmusban, talán váratlan lépésekkel, de a zene ugyanaz: az élet vibráló dallama.

Egy öreg kertész egyszer azt mondta nekem, miközben egy elszáradt rózsabokrot nézett: "Nem siratom a hervadt virágot. Megköszönöm neki a szépséget, amit adott, és tudom, hogy a földben ott szunnyad a lehetőség, hogy tavasszal újra kivirágozzon. Minden veszteség magában hordozza a következő kezdet magját." Ő már értette a mélykék elfogadás lényegét. Nem tagadta a fájdalmat, de nem is ragadt bele. Látott tovább, a ciklusok örök körforgásában.

Ha néha úgy érzed, elvesztél az útvesztőben, csukd be a szemed. Lélegezz mélyeket, és engedd, hogy a mélykék elfogadás színe átjárjon. Ne feledd, minden, ami elmúlik, helyet csinál valami újnak, valami szebbnek. Bízz a táncban, bízz a zenében, bízz az Univerzum ritmusában.