A Lélek Csendes Hajléka

Hányszor keressük a nyugalmat a külső világ zajában? Vesszük a kezünkbe a könyveket, utazunk a távoli helyekre, próbálunk elmenekülni a gondolatok örvénylése elől. Pedig a béke, amire vágyunk, nem egy messzi szigeten vagy egy poros tekercs lapjain rejtőzik. Hanem bennünk, a szívünk kamrájában, abban a csendes hajlékban, amit oly könnyen elfelejtünk. A mindennapok rohanásában, az elvárások súlya alatt, a saját belső otthonunk ajtaját gyakran zárva hagyjuk. Pedig elég lenne csak belépnünk, leülnünk a lélek kényelmes kanapéjára, és hallgatni a belső hangot, ami mindig ott van, csak a zaj fátyla fedi.

Emlékszem egy estére, amikor a Hold vöröses árnyékban úszott, és én kétségbeesetten kerestem a választ egy régóta gyötrő kérdésre. Kutattam a csillagok mozgását, forgattam a tarotskártyákat, de a válasz nem érkezett meg. Aztán, amikor már feladtam, és csak a cádást néztem, ami csendesen csörgedezett a kertben, egy lágy suttogást hallottam. Nem a fülemmel, hanem a szívemmel. Azt mondta: "Csendesedj el. Engedd, hogy a válasz megtaláljon téged." És abban a pillanatban, a külső keresés abbahagyásával, a belső hajlék ajtaja kinyílt, és a válasz kristálytisztán megjelent. Nem egy bonyolult összefüggés volt, hanem egy egyszerű felismerés: a békét nem megkeresni kell, hanem engedni, hogy megérkezzen. Ahhoz, hogy a lélek otthonra leljen, nem kell mást tenni, mint lecsendesedni, és meghallani a saját csendes hajlékának hívását. Ez az otthon mindig nyitva áll, csak a kulcsot felejtjük el gyakran használni. Talán itt az ideje, hogy újra rátaláljunk.