A Lélek Csendes Horgonya

Van, amikor a külső világ zajos hullámai oly hevesen csapnak szét körülöttünk, hogy szinte elnyelnek bennünket. A határidők sürgetése, a megfelelni vágyás kényszere, a végtelen információáramlás súlya mind-mind olyan terhek, melyek a felszínre taszítanak, és eltávolítanak attól, ami igazán számít. Ebben a rohanásban gyakran megfeledkezünk a belső csendről, arról a szent menedékről, ahol a Lélek otthonra talál. Olykor a lelkünk egy viharvert hajóhoz hasonlóan hánykolódik a bizonytalanság tengerén, a kormány elveszett, a vitorlák elszakadtak. Ilyenkor vágyunk egy horgonyra, egy biztos pontra, ami megállít, leföldel és újra a helyünkre tesz. Ez a horgony nem más, mint a Lélek csendje. Amikor megtaláljuk magunkban ezt a tiszta, nyugodt teret, ahol a gondolatok elcsendesednek, és csak a szív dobbanása hallatszik, akkor kezdjük el újra érezni a valódi esszenciánkat. Ez a csend nem üresség, hanem teljesség; nem hiány, hanem végtelen lehetőség. Lehet, hogy egy rövid meditációban, egy mély lélegzetvételben, vagy épp a természetben, egy öreg fa árnyékában találjuk meg. Nem kell messzire mennünk érte, hiszen mindig velünk van, csak meg kell engednünk magunknak, hogy belépjünk ebbe a szent térbe. A Lélek csendes horgonya mindig ott vár ránk, hogy megóvjon a külső világ zaklatott áramlataitól, és hazavezessen önmagunkhoz. Csak annyi a dolgunk, hogy elengedjük a kormányt egy pillanatra, és ráhagyatkozzunk a belső vezettetésre.