A Lélek Csendes Völgyének Kincse

Léleknapló bejegyzés

Ma, a Vízöntő hold szelíd, ám mégis mélyre ható energiáiban fürdőzve, egy régi baráttal, a türelemmel ültem le beszélgetni. Nem az a fajta türelem volt ez, ami a buszra várva szorítja össze a fogát, hanem az a mindent átható, kozmikus türelem, ami a fák évszázados növekedését, a folyók mederformáló erejét, vagy a magban rejlő hatalmas erdő csendes kibontakozását irányítja. Az emberi életben oly gyakran kergetjük a gyors eredményeket, a azonnali kielégülést, és hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy a valódi átalakulások, a lélek mélyén zajló evolúciók ritkán rohannak.

Emlékszem egy alkalomra, amikor egy apró magot ültettem el. Minden nap megvizsgáltam a földet, türelmetlenül várva a csíra első jelét. Napok teltek el, majd hetek, és a várakozásom szinte már elviselhetetlenné vált. Aztán egy reggel, amikor már feladtam volna a reményt, apró, zöld hajtás tört át a föld felszínén. Nem volt látványos, nem volt harsány, de ott volt, a csendes kitartás és az idő erejének manifesztációja. Ez a kis mag tanított meg arra, hogy a lélek is hasonlóképpen működik. A belső átalakulások, a régi minták feloldódása, az új, spirituális igazságok gyökeret verése nem történik egyik napról a másikra. Időre van szükségük, táplálásra, és ami a legfontosabb, arra a mély, elfogadó türelemre, ami hagyja, hogy a folyamatok a saját ritmusukban bontakozzanak ki.

Sokszor azt hisszük, a türelem passzivitás, egyfajta tehetetlenség. Pedig pont az ellenkezője igaz. A valódi türelem aktív belső munka, egy folyamatos figyelés, ami észreveszi az apró rezdüléseket, a csendes fejlődést, a láthatatlan átalakulásokat. A türelem az, ami lehetővé teszi szám