A Lélek Lassan Ébredő Tavasza

Léleknaplóm ezen lapjain ma a türelemről, a megvárás művészetéről elmélkedem, mely oly gyakran elveszik rohanó világunkban. Mint a mag, mely a föld mélyén várja a maga idejét, a Lélek is ismeri a lassúság titkát. Sokszor azt hisszük, hogy minden azonnal kell, minden eredményt rögtön látnunk kell. Pedig van, amikor a legnagyobb fejlődés éppen a láthatatlanban, a csendes várakozásban zajlik.

Emlékszem, régen mennyire akartam mindent gyorsan. Szerettem volna azonnal feloldani a belső blokkjaimat, azonnal megérteni a karmikus mintákat, azonnal megvilágosodni. Amikor nem jött az azonnali eredmény, csalódott lettem, sőt, néha haragudtam a Lélekre, amiért nem „mutatta meg az utat”. Aztán jött egy időszak, amikor a sors (vagy nevezzük az Ég akaratának) egyszerűen megállított. Kénytelen voltam lelassítani, megpihenni. Ekkor, ebben a kényszerű csendben, kezdtem el észrevenni a magam apró, lassú ébredését. Mint a tavasz, mely nem egy nap alatt robban ki, hanem hosszas készülődés után, alig észrevehető jelekkel kezdődik. Egy pici rügy, egy halvány zöld folt, egy madár első dalolása. Ezek mind a változás előhírnökei, de nem a változás maga.

A Lélek hasonlóan működik. Nem sietteti, nem sürgeti. Ismeri az isteni időzítés tökéletességét. Vajon miért gondoljuk, hogy nekünk jobban tudnunk kell? A Földön a Jupiter, a nagy jótevő bolygó is éveket tölt egy-egy jegyben, szétterjesztve áldásait, tudást és bölcsességet hozva. Soha nem siet, lassan és megfontoltan halad. Vajon miért sietnénk mi, amikor a Lélek már ismeri a türelem erejét? A csendben, a megvárásban rejlik az igazi bölcsesség. Abban, hogy engedjük kibontakozni azt, aminek ki kell bontakoznia, a maga tökéletes ritmusában. Engedjük,