A Lélek Vaksága a Fényben

Vajon van-e nagyobb irónia az életben, mint amikor a bőség közepette érezzük magunkat a legszegényebbnek? Amikor a fényözön elvakít, ahelyett, hogy megvilágítaná az utat. Ezen gondolatok kísértek az elmúlt napokban, mint hűs szellő egy forró délutánon. Gyakran kutatunk valami távoli, misztikus fény után, miközben a ragyogás, amire vágyunk, már régóta bennünk, körülöttünk pislákol.

Egy régi bölcsesség szerint a sötétség nem a fény hiánya, hanem annak hiánya, hogy látni tudjuk a fényt. És milyen igaz! A Lélek Vaksága a Fényben – ez az, amikor a bőség, a szeretet, a lehetőségek áradata olyan intenzív, hogy feldolgozhatatlanná válik. Nem látjuk a fától az erdőt, elhomályosít bennünket a sok jó, és furcsamód, éppen ez a telítettség vezethet el bennünket az üresség érzéséhez. Mint a túlságosan erős napsütés, ami nem engedi, hogy tisztán lássunk.

Talán a csillagok is ezt üzenik nekünk néha. Amikor a Jupiter, a bőség és a szerencse bolygója túl közel kerül az Ascendensünkhöz, mintha mindent megkapnánk, amire vágytunk, mégis éppen ekkor érezzük a legnagyobb zavart. Nem tudjuk, hová tegyük a sok jót, kétségbeesetten keressük a problémát ott, ahol nincsen, mert a csend és a teljesség annyira szokatlan.

A Lélek Vaksága a Fényben arra tanít, hogy néha éppen az a legnagyobb feladat, hogy megengedjük magunknak a boldogságot, a nyugalmat, a bőséget. Hogy ne keressük a hibát ott, ahol a szeretet él, és ne féljünk attól, hogy minden rendben van. Hogy hunyjuk be a szemünket, és hagyjuk, hogy a belső fény vezet minket, még akkor is, ha a külső oly ragyogó, hogy szinte fáj. Mert a valódi látás nem a szemmel, hanem a szívvel történik. És a szív mindig tudja, hol lakozik a valódi fény, még akkor is, ha a Lé