A Lélek Végtelen Jelenidejének Hídja

Léleknapló bejegyzés

A Lélek Végtelen Jelenidejének Hídja

Tudjátok, van az a pillanat, amikor az idő – ez a mi emberi konstrukciónk, ez a folyamatosan száguldó vonat – hirtelen megáll. Nem fizikailag persze, hanem a lelkünkben. Mintha egy láthatatlan kéz a vészféket meghúzná, és minden elcsendesülne. Ebben a csendben, a múlt zúgó emlékfoszlányai és a jövő aggodalmas árnyai is elhallgatnak. Csak a tiszta, éles jelen marad.

Ezt hívom én a „Lélek Végtelen Jelenidejének Hídjának”. Nem egy fizikai híd, nem is egy kézzel fogható szerkezet, hanem egy belső állapot, egy tudatállapot, melyen átlépve a lelkünk egyesül az örökkévalósággal. Sokszor keressük a boldogságot a külső világban, rohanunk valami után, amit majd a jövő hoz el, vagy éppen a múlton rágódunk, a soha vissza nem hozható pillanatokon. Pedig a kulcs itt van, most.

Ez a híd nem épül magától. Tudatos erőfeszítést igényel, hogy felépítsük, és ami még fontosabb, hogy járjunk is rajta. Megtanulni figyelni a lélegzetünkre, a szívünk dobogására. Érezni a nap melegét bőrünkön, hallani a madarak csicsergését, látni egy virág kibontakozását, minden apró rezdülést, ami a MOST-ot alkotja. Ebben a tiszta jelenben nincsenek ítéletek, nincsenek elvárások, csak a lét maga.

Néha, amikor a világ túl zajosnak tűnik, vagy a gondolataim túl vadul száguldanak, visszahúzódom erre a hídra. Egy mély sóhaj, egy pillanatnyi megállás, és máris ott vagyok. A csendben. A belső békében. Ott, ahol a lélek tudja, hogy minden rendben van. Ott, ahol minden kérdésre megérkezik a válasz, nem szavak formájában, hanem érzések, megértések által.

Ez a híd nemcsak a béke szigete, hanem a ter