A Lélek Végtelenül Rezgő Akarata

Sokszor hisszük, hogy az akarat valami külső erő, egy szigorú parancs, amit követnünk kell. Fegyelem, küzdelem, és elszántság – ezekkel a szavakkal társítjuk, mintha egy szikár hegycsúcsot kellene meghódítanunk puszta kézzel. Pedig a lélek akarata nem egy katonai drill, sokkal inkább egy lágy, mégis elpusztíthatatlan belső áramlás.

Gondoljunk csak a folyóvízre. Nem küzd, nem feszül, egyszerűen csak halad. Ha akadályba ütközik, nem megtörik, hanem utat talál. Megkerüli a sziklát, kivájja magának a medrét, vagy épp csendesen gyűlik, amíg elég ereje nem lesz ahhoz, hogy átfolyjon. Ez a lélek akarata. Nem egy görcsös "meg kell csinálnom", hanem egy mélyről fakadó "engedem, hogy megtörténjen".

Ez az erő nem a felszíni vágyainkból táplálkozik, hanem a lélek mélyéből, onnan, ahol a legtisztább szándékok születnek. Amikor összehangolódunk ezzel az áramlással, akkor a külső küzdelem enyhül, és a cselekvés könnyeddé válik. Nem azért cselekszünk, mert muszáj, hanem mert a lélek természetes módon afelé sodor minket, ami a legnagyobb jóval szolgál minket és a világot.

Az akaraterő igazi esszenciája nem a makacs ragaszkodás egy adott úthoz, hanem a rugalmasság, a megadás és a bizalom képessége. Bizalom abban, hogy a belső iránytű mindig a helyes útra mutat, még akkor is, ha az pillanatnyilag nehéznek vagy érthetetlennek tűnik. Engedjük, hogy a lélek finom rezgései vezessenek minket, és meglátjuk, milyen könnyedén bontakozik ki előttünk az az út, amit a szívünk mélyén mindig is ismertünk. A valódi akarat tehát nem a félelem vagy a hiány szülötte, hanem a tiszta, feltétel nélküli szeretet és bizalom megnyilvánulása. A lélek akarata egy csendes hívás, melyre ha figyel