A Lélek Végtelenül Rezgő Égi Fáradtsága

Vajon ismered azt a fáradtságot, ami nem a testet, hanem a lelket terheli? Nem az izmaid sajognak, nem az álom hív, hanem egy mélyebb, éteri kimerültség telepszik rád. Érzed, ahogy a lelked, ez a végtelenül rezgő energiaforrás, mintha ideiglenesen elhallgatna, elhalványulna. Olyankor mintha minden egyes rezgés, minden egyes fénycsóva extra erőfeszítésbe kerülne. A mindennapi rohanás, a felgyülemlett érzelmi terhek, a kimondatlan szavak súlya mind-mind lerakódik a lélek finom szövetein, mint a por, amely lassan eltakarja a ragyogást. Ilyenkor vágyunk egy égi pihenőre, egy szelíd ölelésre, ami nem a valóság zajos forgatagából érkezik, hanem a legmélyebb belső csendből. Azt kérdezzük magunktól, vajon van-e gyógyír erre a spirituális kimerültségre, vagy csupán el kell fogadnunk, hogy a léleknek is vannak apályai és dagályai? Talán éppen ezekben a csendes pillanatokban, amikor a lélek fáradtan hanyatlik, tud igazán új erőre kapni, mint a föld, amely a téli álom után ébred újjá. Hadd legyen ez a fáradtság egy meghívás, hogy visszatérj önmagadhoz, hogy meghalld a lélek suttogását, ami most nem a végtelen rezgésről, hanem a mély, gyógyító csendről mesél. Ne félj ettől a belső elhallgatástól, mert ez nem a vég, hanem egy új kezdet, a megtisztulás és az újjászületés égi fátyla.