A Lélek Végtelenül Rezgő Érzékeny Burka

Ma reggel, a felkelő nap első sugaraival, egy különös érzés kerített hatalmába. Mintha a bőröm alatt, a létem legmélyén, minden idegszálam rezegni kezdett volna. Nem a félelem vagy az izgalom szikrája volt ez, hanem valami sokkal mélyebb, valami ősi és mégis friss: a végtelen érzékenység felismerése. Azt hisszük, páncélt kell húznunk magunkra a világ kegyetlen szeleivel szemben, de mi van, ha éppen ez az érzékeny, finom hártya a legnagyobb erősségünk?

Az emberi lélek, akárcsak egy újonnan született pillangó szárnyai, törékenynek tűnik, de képes elképesztő távolságokat megtenni. Minden érintés, minden szó, minden tekintet nyomot hagy rajtunk. Nem gyengeség ez, hanem az élet mélyreható befogadásának képessége. Mint egy érzékeny antenna, mely befogja a kozmikus suttogásokat, úgy fogadja be a lelkünk a világ rezgéseit. Néha fájdalmas ez a befogadás, mert az emberi lét tele van disszonanciával, de éppen ezen keresztül jutunk el a mélyebb megértéshez. A sebeken keresztül szivárog be a fény, és az érzékenység az, ami lehetővé teszi számunkra, hogy érezzük, hol van szükség gyógyulásra. Ne rejtsük el hát ezt a finom burkot, hanem fogadjuk el, és tudatosítsuk erejét. Legyünk nyitottak a világra, mert csak így fogadhatjuk be annak teljes szépségét és tanításait, még akkor is, ha ez néha sebezhetőséggel jár. Az érzékenység nem gyengeség, hanem a lélek nyitott ajtaja a végtelenbe.