A Leleményesség Szitakötő Szárnyai

A kertem sarkában állt egy kidőlt fa, évek óta. Senki sem törődött vele. Én sem. Ott rohadt a moha alatt, elfeledve, mint egy régi titok. Aztán egy nap, mikor a naplemente aranypora szóródott a földre, és a szitakötők tánca kezdődött, megláttam benne a lehetőséget. Nem a halált, nem a pusztulást, hanem a leleményességet.

A fa kérge alatt, a sötétben, a gombák új életre keltek, átalakítva a régi anyagot. A szitakötők pedig, apró, zöld szemeikkel, a változás tanúi voltak. Eszembe jutott egy régi asztrológiai tanítás, miszerint a Jupiter, a szerencse és a növekedés bolygója, néha a legváratlanabb helyeken virágzik. Ahol a legnagyobb a sötétség, ott van a legnagyobb esély a megújulásra.

Ekkor értettem meg, hogy a leleményesség nem csupán egy képesség, hanem egy szemlélet. A kidőlt fában nem a végét láttam, hanem az új kezdetét. A gombákban a leleményesség munkáját, ahogy a halálból táplálkoznak, hogy életet teremtsenek. A szitakötőkben pedig a könnyedséget, ahogy elfogadják a változást és benne táncolnak.

Elkezdtem apránként feldolgozni a fát. Nem kapkodva, nem erőszakkal, hanem a természet ritmusát követve. A keményebb részekből polcokat faragtam, a puhábbakból pedig virágládákat. A kérgéből apró kerti utat építettem. Minden egyes darabjában felfedeztem a múlt nyomait, és a jövő ígéretét.

A kidőlt fa nem tűnt el, hanem átalakult. Újraéledt, más formában, de a kertem részévé vált. És én, a szitakötőkkel együtt, megtanultam, hogy a leleményesség a válasz minden kihívásra. Nem a körülmények megváltoztatására törekszünk, hanem arra, hogy meglássuk a lehetőséget a változásban. A leleményesség szitakötő szárnyain repülve, bármilyen akadályt