A Lelkesedés Rubin Vörös Lángja

Ma a lelkesedésről írok, arról a rubin vörös lángról, mely olykor fel-fellobban bennünk, majd a szürke hétköznapok szelében hamvadni kezd. Emlékszem egy idős kertészre, akitől sok évvel ezelőtt palántákat vásároltam. Nemcsak a növényeit árulta, hanem a velük kapcsolatos tudását, tapasztalatait és – ami a legfontosabb – a kert iránti mérhetetlen szeretetét. Minden egyes palántát úgy adott át, mintha egy apró csodát nyújtana át a kezembe. Szeme csillogott, amikor a virágok színeiről, az illatokról és a termés ízéről mesélt. Azon a napon nem csupán növényeket vettem, hanem egy adag tiszta, őszinte lelkesedést is.

Figyeltem őt, ahogy a földet túrta, ahogy a növényeket gondozta, ahogy a naplementében a munkája gyümölcsében gyönyörködött. Megértettem, hogy a lelkesedés nem valami külső forrásból táplálkozik, hanem belülről fakad, a szív mélyéről. Nem egy múló szeszély, hanem egy tudatos döntés. Egy döntés arra, hogy meglássuk a szépet, a jót, a lehetőségeket a világban és önmagunkban.

Azóta is, amikor a lelkesedésem lángja halványodni kezd, emlékszem az idős kertészre és azokra a rubin vörös szemekre, melyek a szeretet lángjával égtek. Emlékeztetem magam, hogy a lelkesedés nem ajándék, hanem egy választás. Választás arra, hogy éljünk, alkossunk és szeressünk teljes szívvel. Választás arra, hogy a szürke hétköznapokba is rubin vörös színeket fessünk.