A Lelkesedés Topáz Szikrái

Olykor azt hisszük, a spirituális út komolyságot, aszkézist és folytonos önvizsgálatot követel. Pedig a Lélek, mint a tűz, néha szikrára lobban a puszta létezés örömétől. Emlékszem, egy borongós őszi napon épp azon merengtem, vajon elég "lelki" vagyok-e, vajon megfelelek-e a saját magam által támasztott magas követelményeknek. Aztán megláttam egy kislányt a parkban. Szinte repült a lehullott falevelek között, arcán őszinte, féktelen öröm sugárzott. Nem gondolkodott azon, vajon "helyes-e" boldognak lennie, egyszerűen csak élvezte a pillanatot. Abban a pillanatban mintha egy topáz szikra lobbant volna fel bennem. Ráébredtem, hogy a Lélek nem kér bonyolult teóriákat, nem akar megfelelni semminek. Csak szeretne játszani, lélegezni, létezni – teljes szívvel. A lelkesedés nem felszínesség, hanem a belső tűz megnyilvánulása. Engedjük hát, hogy a Lélek néha ugráljon a falevelek között, hadd nevessen, hadd örüljön. Mert a valódi spiritualitás nem a komorságban, hanem a szív ragyogásában rejlik. Ne feledjük, mi magunk is egy csillagporból szőtt lélek vagyunk, aki ide jött, hogy tapasztaljon és örüljön.