A Lelkesedés Tűzkő Szikrái

Néha azt hiszem, a lelkesedés egy elfeledett nyelv. Mintha a szívünk mélyén lapuló tűzkővel már nem mernénk egymásnak szikrát adni. Pedig emlékszem, gyerekkoromban minden percben ott lüktetett. Egy új rajz, egy fára mászás, egy titkos játék – mind lángra lobbantott bennem valami elementáris erőt. Aztán jöttek a szabályok, az elvárások, a megfelelési kényszer szürke köpenye. Lefedtek mindent, ami fényes és vibráló volt.

Most, ahogy a Nap a Mérleg jegyében jár, a harmónia keresése mellett eszembe jut, hogy a harmónia nem egyenlő a színtelenséggel. Nem azt jelenti, hogy elnyomjuk magunkban a szenvedélyt, a tüzet. Hanem azt, hogy megtanuljuk azt bölcsen és szeretettel használni. Hogy a lelkesedésünk ne égessen fel másokat, hanem éltessen, inspiráljon. Hogy a szikra ne romboljon, hanem meggyújtson.

Keressük hát a saját tűzkövünket! Poroljuk le a szürke köpenyt, és merjünk újra hinni abban, hogy a világ tele van csodával, ami ránk vár, hogy felfedezzük. Mert ha mi magunk nem gyújtunk fényt, hogyan várhatjuk, hogy más megtegye helyettünk?