A Lelkiismeret Fekete Gránit Táblái

A lelkiismeret néha úgy nehezedik ránk, mint egy fekete gránit tábla. Hideg, rideg, megmásíthatatlan. Minden egyes repedés, minden egyes karcolás egy-egy elszalasztott lehetőség, egy-egy kimondatlan szó, egy-egy meg nem bocsátott sérelem. Sokszor igyekszünk elfordítani a tekintetünket, másra figyelni, elnyomni a gránit táblák súlyát a szívünkben. Azt hisszük, ha nem nézünk oda, ha nem valljuk be magunknak a hibáinkat, akkor azok nem is léteznek. Pedig a gránit ott van, vár, és emlékeztet. Emlékeztet arra, hogy nem vagyunk tökéletesek, de arra is, hogy a tökéletességre való törekvés, a jóvátétel szándéka az, ami igazán emberivé tesz minket. A Fekete Gránit nem büntet, hanem tanít. Arra tanít, hogy vállaljuk a felelősséget a tetteinkért, hogy tanuljunk a hibáinkból, és hogy törekedjünk arra, hogy jobbá váljunk. Mert a gránit táblák talán sosem tűnnek el teljesen, de idővel belevéshetjük a saját történetünket, a saját fejlődésünket, a saját szeretetünket. És akkor a fekete gránit nem a bűntudat szimbóluma lesz, hanem az önismeret és a megújulás emlékműve.