A Lelkiismeret Kék Zafír Mélysége

A lelkiismeret… sokan teherként cipelik, pedig a lélek kék zafír mélysége, az igazság szelíd visszhangja. Nem korholó hang, hanem iránytű, ami a sötétben is mutatja a fényt. Emlékszem, egy nyáron, amikor a Nap tüzes nyilaival szúrta át a fákat, egy elágazáshoz értem. Az egyik út csábítóan könnyűnek ígérkezett, ám mélyen belül éreztem, hogy nem az enyém. A másik rögös volt, tele tövisekkel, de valahol a szívem mélyén tudtam, hogy az vezet oda, ahová mennem kell.

A racionalitás érvekkel bombázott: miért a nehezebb utat választani? A kényelem és a látszólagos előnyök hívogattak. De a lelkiismeret halk, zafírkék hangja nem hagyott nyugodni. Éreztem, hogy ha a könnyebb utat választom, egy darabom örökre elveszik. Végül, bár féltem, a rögös ösvényre léptem. Nem volt könnyű, sokszor megbotlottam, véreztek a lábaim. De minden egyes lépéssel, minden egyes fájdalommal tisztult a látásom. Megértettem, hogy a lelkiismeret nem azért sújt, hogy kínozzon, hanem hogy megtanítson a valódi értékekre, az önazonosságra. Az út végén nem gazdagság várt, nem is dicsőség, hanem egy mély belső béke, ami azóta is velem van. Azóta tudom, hogy a lelkiismeret nem ellenség, hanem a legbölcsebb barát, aki sosem hagy el. Ő a Zafír Mélység őrzője.